Hogyan gyógyíts meg szinte bármilyen, az egészséggel, a kapcsolatokkal vagy a sikerrel összefüggő problémát?

„Alapvetően Hulda Clark könyveit kerestem és ezek mellett volt a kínálatban A Gyógyító Kód, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mivel nagyon megfogott az, hogy egy olyan természetes és hatásos gyógymód, amit mindenki egyszerűen, pár perc alatt, különösebb képzés, vagy drága eszköz nélkül tud elvégezni, hogy fizikai, szellemi, érzelmi állapotán javítson általa. A könyvet először átlapozva picit haragudtam, hogy több száz oldal írás, hogy ilyen jó a módszer, olyan jó a módszer, na de hol van a „lényeg”? Persze megtaláltam végül a konkrét gyakorlatokat és utólag belátom, hogy bizony nagyon jó az a hosszú elővezetés, mert tudományosan igazolja benne a módszer működését és nagyon sok érdekes dologról szereztem tudomást általa. … Valami olyan dolog kellett, amiről biztosan tudhattam, hogy működik a módszer. … Ez pedig a vezetéstől való megmagyarázhatatlan félelem… a tanfolyam közben is éreztem, hogy ha majd egyedül kell autóba ülni, az nehéz lesz, vagyis inkább azt nem is tudtam elképzelni… Ha csak arra gondoltam, hogy nekem volán mögé kell ülnöm és a forgalomban más autók között kell vezetnem, már kivert a víz és összeugrott a gyomrom… Lényeg a lényeg, hogy gondoltam, hogy ha a vezetéssel kapcsolatos megfejthetetlen ellenérzésemet le
tudom küzdeni ezzel a módszerrel, akkor az számomra egy csoda és kellően meggyőz a módszer hatásosságáról. Elkezdtem a gyakorlatokat végezni, naponta csak egyszer sikerült rá időt szakítanom. Kb. 2 hónapig végeztem őket és aztán pedig vettem néhány ismétlő leckét és elkezdtem egyedül vezetni. Az első alkalmak azért nagy áttörést jelentettek, mert próbáltam kifogásokat keresni, de végül sikerült túllépni a saját határaimon és elkezdtem egyedül autóval járni. Nekem ez egy csoda… Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a módszerre!!! Saját sikeremen felbuzdulva vettem több példányt és ajándékoztam barátaimnak, ismerőseimnek. Üdvözlettel:”
Molnár Andi