Hogyan gyógyíts meg szinte bármilyen, az egészséggel, a kapcsolatokkal vagy a sikerrel összefüggő problémát?

Gyógyulástörténetek a következő témákörben: melldaganat

Vissza az összes gyógyuláshoz »

Daganat (elváltozás) a mellben

Kedves Kiadó!

Már kétszer átolvastam a könyvet és folyamatosan használom. Jelentős sikereket értem el vele.

Gyógyulásaim:

A bal mellemben felfedeztem egy dió nagyságú daganatot. (Ami mint kiderült azért keletkezhetett, mert elhunyt édesanyámat nem tudtam elengedni.)

Akkor olvastam először a kódot, egy hétig napi egyszer végezve, 10 15 percig mély tudatszintre merülve és reménykedve végeztem a kódokat, s láss csodát, teljesen elmúlt az elváltozás. (Már édesanyám elvesztését is fel tudtam dolgozni ez által.)

A bal felső karomon egy borsó nagyságú bőrelváltozás keletkezett, ami észlelhetően növekedni kezdett. Már rutinosan használtam a kódot, és 5 nap alatt napi egyszer végezve a gyakorlatokat felszívódott s lehámlott a beteg bőr, s mára már csak a körvonala rajzolódik ki halványan.

Nem is csodálkoztam, mert már ezt az eredményt vártam! Ajánlom a könyvet azoknak, akik hisznek lelkük gyógyító erejében, s ha már megtapasztalták és tudatosan várják a változást, akkor más embereknek is segíthetnek általa! Köszönet és hála a szerzőknek, és a kiadónak ezért a felfedezésért!

Tisztelettel:

– Czigányné Harmath Éva, 46 éves nő (A nevemet is nyugodtan közölhetik.)
Isten Áldása legyen Önökön!