Hétéves korom óta gerincferdülésem volt…
Hétéves korom óta gerincferdülésem volt, és körülbelül öt éven át fűzőt hordtam. Mire húszéves lettem, krónikus fájdalmaim voltak. Éveken keresztül végeztem hátgerincgyakorlatokat, jógát, testgyakorlatokat, kiegészítőket, és még sok minden mást. Ezek mindig csak pillanatnyi enyhülést hoztak. Úgy vélem, soha sem kezeltem és dolgoztam fel túl jól a stresszt, így minden külső hatásra nagyon érzékenyen reagáltam, és úgy éreztem, legyőznek ezek a helyzetek. Mikor először végeztem egy Kódot, az eredményeket drámainak éreztem. Először mélyen megnyugodtam, és békét éreztem. Minden testi fájdalmam elmúlt, sokkal könnyedebbnek és gördülékenyebbnek éreztem a mozdulataimat. Harminc éven keresztül voltak ilyen fájdalmaim, és mára teljes mértékben elmúltak. Két és fél hónapja, hogy a Gyógyító Kódokat végzem. A tüdőm tisztul, sok méreganyag távozik a szervezetemből, és a gerincem is egyenesedik. Néhány csontom, melyek a gerincferdülés miatti nyomástól összeforrtak, most kezdenek kinyílni. Óriási változások! Már ott tartottam, hogy hetente csak három napot dolgoztam, ami után majdnem három napot pihentem. Most munka után otthon három órát pihenek, és nagyszerűen érzem magam. Ismét élvezni tudom az életet, és láthatóan sokkal jobban kezelem a stresszt. Dr. Loyd – köszönet a csodálatos öngyógyító technikáért, és azért, hogy azt
mindenkivel megosztja.
– Katherine